Óraátállítás hatásai

2019.03.29

Beköszöntött a tavasz, ezzel pedig egyidejűleg március 31-én sor kerül az óraátállításra is. Ebben az évszakban hajnali 2-ről 3-ra kell átállítani az órát. Ugyan csak egy órányi átállásról beszélünk, de eláruljuk milyen pozitív és negatív hatással van ez a szervezetedre.

Az óraátállítás pozitív hatásai

1. Boldogabb leszel.

Egy felmérés szerint a depressziós esetek száma megnövekedett azután, hogy novemberben sor került az óraátállításra, és korábban kezdett el besötétedni. Épp ezért nagyon sokat számít az, hogy a tavaszi szezonban még egy napsütéses órát nyerünk, amit a szabadban tölthetünk délután a munkát követően.

2. Könnyebben lefogysz.

A téli szezonban nagyon kevés D-vitamin jut a szervezetünkbe, hiszen a nap ritkán süt ki, ha pedig mégis, ebben az időszakban mindig a munkahelyünkön vagyunk. Amikor pedig elindulunk haza, már sötét van, így szinte alig érintkezünk közvetlenül a D-vitaminnal. Az óraátállítás erre is lehetőséget biztosít, ez a vitamin pedig a fogyásban is nagyon fontos szerepet játszik.

3. A szemeid hálásak lesznek.

A téli szezonban ugyanis gyakran ki vannak téve a fluoreszkáló fénynek, ami számos irritációt okozhat, kezdve a vörös szemtől egészen a szárazságig. Az óraátállítás leveszi a terhet a szemeidről is, hiszen sokkal tovább lesz világos.

4. Jobbat alszol.

Elsőre ezt nehéz elhinni, hiszen az átállás miatt fáradtabbnak érzed magad, azonban ez hamarosan megváltozik. A napfényes órák száma megnövekszik, ami segít a testednek a melatonin termelésében; ez a hormon felel azért, hogy nyugodtan tudj pihenni.

Az óraátállítás negatív hatásai

1. Nehezebben megy a munka.

Számos kutatás bizonyította már, hogy a pénteki napok a legrosszabbak produktivitás szempontjából, azonban az óraátállítás utáni időszak még ezt is alul múlja! Nehéz ugyanis megszokni még 60 perc csúszást is az időben, ezért az első napokon a dolgozók sokkal nehezebben koncentrálnak, és ez a munkájukon is meglátszik.

2. Mérgesebb leszel.

Megfigyelték, hogy az óraátállítást követő időszakban az emberek sokkal ingerlékenyebbek lesznek, és több konfliktusba is keverednek. Erről a kevesebb alvás tehet, ami az eltolódás utáni néhány napban vagy akár hétben fejti ki hatását.

3. Nő az esély az agyvérzésre.

Egy 2016-os kutatás szerint az óraátállítás utáni egy hétben átlagosan 8 százalékkal növekszik az agyvérzéses betegek száma, a 65 évnél idősebb embereknél pedig 20 százalékkal nagyobb az esélye egy sztróknak. 

Az Open Heart 2014-es kutatásai bebizonyították, hogy a tavaszi óraátállítás utáni hétfőn 25 százalékkal megugrott a szívrohamok száma! A jó hír, hogy ez a hét további részére már nem jellemző, csak az első napokban okozhat ekkora megugrást a szívproblémákban.

Tegyél érte

  1. Reggelente járj el futni vagy sétálni. A friss levegő és a mozgás segíti a szerotonin előállítását az agyban, ami megkönnyíti az alkalmazkodást. 
  2. Könnyű, vitaminokban gazdag ételeket és sok folyadékot fogyassz.
  3. Sportolj! Egy kiadós edzés felpörgeti szervezetedet, kevésbé leszel fáradt, stresszoldó hatása pedig a nyugodt alvást is garantálja.
  4. Az óraátállítást követően fokozottan hallgass a belső órádra, és állj meg, ha az pihenőt jelez. Főleg amikor autót vezetsz, vagy balesetveszélyes tevékenységet végzel.

 Figyeljünk oda szervezetünkre, már az óra átállítása előtti napokban is, hogy újult erővel vághassunk bele a tavaszba, ami után már pillanatok alatt elérkezik a várva várt nyár!

Golden Future csapata
forrás: bien.hu, femina.hu